Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

ÓVODAI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS

ÓVODAI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS
Pálfi Pálma Andrea óvodavezető

A Katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXXVIII. törvény 46. §-a (4) bekezdése és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 60. §-a alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a Közgyűlés mellett az állandó bizottságok feladat – és hatásköreit is a Polgármester Úr gyakorolja.

Ennek megfelelően a Polgármester Úr döntése a következő lett a 2021/2022. nevelési évre vonatkozó óvodai jogviszony létesítésével összefüggően:

Ebben az évben a jelentkezési lapok leadása és a beiratkozás elektronikusan történik.

A kitöltött jelentkezési lapot a szülők az első helyen megjelölt intézménynek küldik meg ELEKTRONIKUSAN 2021. február 19-ig.

A beiratkozás tervezett időpontja: 2021. április 21 -22.

Pótbeiratkozásra 2021. május 5.-én lesz lehetőség.

A jelentkezési lapok hamarosan elérhetőek lesznek, arról is azonnal tájékoztatjuk Önöket.

 

Ha bárkinek kérdése van, illetve segítségre van szüksége a jelentkezéssel kapcsolatosan, kérem hívjon bennünket az 52/418-974-es telefonszámon.

A technikai megvalósítást illetően is segítséggel állunk mindenki rendelkezésére.

 

Debrecen, 2021. 01. 18.

 

                                                                                                                                 Pálfi Pálma Andrea

                                                                                                                                  intézményvezető

Vissza